Triste

                   Szerelem első látásra?

 Natasára ha ránézett az ember csak annyit látott: húú egy csinos, fiatal, de magabiztos csaj akiről süt hogy megvan mindene amit egy vele egykorú lány kívánhat. Szép, okos, az apja nagyon gazdag, sok barátja van, egy helyes pasi. Mi kellhet még egy tizenhat éves lánynak? A szépségre azt mondják, hogy relatív, de az ő smaragd zöld szemeit nem lehet nem észre venni. Nem az a szépség aki a kifutókra termett, Natasa más hogyan volt szép. Azaz elbűvölő mosoly mindig ott ült az arcán, enyhé hullámos haja mi vörösesen csillogott a napfényben lágyan omlott a vállára. Milyen volt a teste? Nem az alakja tökéletessége volt az ami gyönyörűvé tette, hanem a kisugárzása, úgy ragyogott akár a felkelő nap, de azért nem csak a kisugárzása fogta meg a férfiak tekintetét volt nem is kevés csodálni való a testén.  Na, de most ezt hagyjuk, menjünk tovább az apjára. Ijesztően gazdag ember volt, de nagyon magányos is (családi vonás). A felesége vagyis Natasa anyja mér réges-régen meghalt. Azóta csak a munkának élt a férfi. A lányával nem is törődött mivel szinte az anyja hasonmása volt. A szemét, a mosolyát mindent az anyukájától örökölte. És mikor a lányára nézett elő jöttek a fájó emlékek. A haldokló felesége amint ott fekszik a karjaiban és azt kéri, hogy nagyon vigyázzon Natasára. Utána pedig örökre lecsukódik a szeme. Megpróbálta ő óvni a lányát, de nem túl sok sikerrel. Natasa szabadnak született, nem tarthatták ketrecbe zárva. Barátnőivel azt az elvet követik, hogy suli után irány a Westend. A shoppingolás a lételeme, de meg is teheti hiszen volt pénze az apjának rendesen. Mi nekik pár százezer ruhára vagy sminkes cuccokra. Ja és persze rendelkezett egy csúcs szuper pasival is akiért minden csaj oda van. De ő mégsem volt boldog. Most gondolod, hogy: hülye tyúk én kevesebb is nagyon boldog lennék. Hiába volt egy csomó barátnője akik szerették őt, de ő szerelemre vágyott. Hiszen van barátja! Mondhatnád, te, a bibi csak az volt, hogy nem szerette. Olyan srácra vágyott aki megérti őt és feltételek nélkül tudja szeretni. Na szerintem már eleget tudunk a mi kis főhősnőnkről. Belekezdhetünk a történetbe.

Forró június tizenötödike volt. Az utolsó tanítási nap.

-         Kislányom pakolj! Holnap megyünk Tahitire!- szólt Nati apja.

-         Apa! Muszáj mennem?- kérdezett vissza dacosan a lány. Unta már az örökös pakolásokat a szünetekben. Ilyenkor mindig vitte Natasát is magával a tárgyalásaira. Nem különösebben izgatta, hogy lányának semmi kedve naponta másik kontinensre utazni.

-         Igen, így legalább együtt lehetünk.

-         Együtt? Ne nevettess te még a gépen is csak az üzleti ügyeidről papolsz- csattant fel mérgesen a lány.

-         Ne ellenkezz! Jössz és kész!

-         Nem.

-         Irány pakolni!- parancsolt lányára ellentmondást nem tűrő hangon.    

Natasa legyőzött harcosként ment csomagolni. Nem remélt semmi újat és izgalmasat ettől a nyaralástól. Pedig ha tudta volna mi vár rá, nem biztos, hogy ellenkezett volna egy percig is. Hát igen a repülő út, hogy telt volna, mint szokott Nati hallgatott apja pedig előadta milye fontos neki ez az üzlet mi minden múlhat rajta. Mikor a lány leszállt a gépről rögtön érezte valami nem minden napos dolog fog vele történni. Egy felejthetetlen élmény. Elfoglalták a szobájukat az apjával és elmentek vacsorázni. Evés után Natasa megpróbálta rávenni az apját, hogy nézzenek körül, de az dolgozni kezdett.

-         Tőled ez szokványos! Mindig csak a munka és munka és még egyszer munka! Néha velem is törődhetnél!

-         Kislányom, ha nem dolgoznék ennyit nem lenne ennyi ruhád, cipőd nem láttál volna ennyi országot ennyi idős korodra.

-         Csak hogy én nem ruhára vágyom!- és sértődötten elrohant.

Teli hold volt. Az égen egy felhő sem. Csillagok pedig olyan gyönyörűen ragyogtak, mint a gyémánt. Lerohant a tengerpartra és csak ennyit mondott:

     - Ha van a világon hozzám illő férfi az itt lesz!

Lassan végig sétált a homokos tengerpart egy kis szakaszán majd mikor úgy döntött vissza megy apjához, ismerős dallam ütötte meg a fülét. Valaki zenét hallgatott. A tengerparton? Olyan furcsán hangzik. De mit számított ez Natasának, csak az volt a fő, hogy emberi lény. A lány félénken ráköszönt az ismeretlenre.

-         Szia!

-         Szia!- hallatszott a válasz Natasa legnagyobb meglepetésére magyarul.

-         Magyar vagy?- Kérdezte meg rögtön a sráctól, mivel a hang alapján erre következtetett.

-         Ha nem tévedek igen, de arra, hogy rosszul tudom elég kicsi a valószínűség.

-         Natasa vagyok. Téged, hogy hívnak?

-         Gábor. Natasa drága, mond mit keresel itt ilyen későn egyedül?- és mire befejezte a mondatát megpillantották egymást. Natasa smaragd zöld tekintete találkozott Gábor tengerkékjével és mindketten tudták őket az istenek is egymásnak teremtették. Nézték egymást és nem bírtak betelni a másik látványával. Végül a fiú törte meg a csendet.

-         Ilyen gyönyörű lány egyedül. Ez biztos érzéki csalódás.

-         Pedig igaz.

-         Ha te mondod igaz. Mit csinálsz itt magányosan? Nem vásásrolgatnod  kellene?

-         Szimplán elegem lett az apámból, ezért lejöttem ide hiszen ez az éjszaka olyan gyönyörű. Nincs igazam?

-         Teljesen megértelek nekem is elegem van a faterból csak a nyavalyás üzleteivel van elfoglalva. Bár magamat sem értem, hogy minek jöttem vele. Talán mert olyan erőszakosan könyörgött.

-         Pont mint az enyém.

-         Akkor már értem miért sétálgatsz itt egyedül.

-         Ha van kedved sétálgathatnánk együtt.

-         Ilyen szép csajnak nem lehet nemet mondani.

-         Aranyos vagy.

-         Köszönöm, de csak te tehetsz róla, hogy ilyeneket mondok teljesen lenyűgöztél-.

Natasa érezte. Hogy már most szereti ezt a fiút nem ismerte, de tudta bele halna  ha itt kén hagynia Gábort. A srác is valami hasonlót érzett Nati iránt. Mindkettőjüket elfogta az I love you nevű feeling.

-         Egyébként hány éves vagy?- kérdezte Gábor.

-         Tizenhat. És te?

-         Én tizennyolc. Decemberbe leszek tizenkilen.

-         Én meg csak pár napja múltam tizenhat.

-         Akkor ikrek a csillagjegyed.

-         Igen. Még nem találkoztam olyan pasival aki ilyeneket tudott. Te is lenyűgöztél engem.

-         Kösz.

-         Te gondolom pedig nyilas vagy.

-         Jól gondolod mivel az vagyok.

Szörnyen jól érezték magukat egymás társaságában. Észre sem vették az idő múlását. Pedig már hajnali négy fele járt az óra mutatója. Csak beszélgettek és beszélgettek.

-         Jesszusom már ennyi az idő?- nézett mobiljára pillantva Natasa.

-         Miért mennyi?

-         Már hajnali négy van. Nagyon mérges lesz apa.

-         Nyugi, gondolj arra, hogy így találkozhattunk.

-         Van benne valami.

-         Na látod.

És Gábor egy hirtelen mozdulattal átölelte a lányt mélyen a szemébe nézett és az ajkait Natasa ajkaihoz érintette. És ott csókolóztak perceken keresztül. A Hold lustán világította őket, a csillagok pedig kacarásztak örömükbe, hisz bennük meg volt írva. És ott álltak egymás karjaiban a hajnali szélben és olyat éreztek mit sok ember egész életében nem tapasztal meg, önzetlen és tiszta szerelmet pedig még csak pár órája ismerik egymást.

-         Holnap találkozunk?- kérdezte elhaló hangon a lány.

-         Mit gondolsz kicsikém? Még ma délelőtt. Itt a strandon, várni foglak. De most menj, aludj, hogy még szebb legyél.

-         Itt leszek. Esküszöm.

-         Nem kell esküdözni, elhiszem a nélkül is.

-         Csaó- köszönt el és lassan sarkon fordult!

-         Szia Nati!

És a két ifjú elindult, hogy mély édes álomba zuhanjanak. Ha tudták volna, hogy talán soha többé nem látják egymást, akkor talán nem így andalogva indulnak pihe puha ágyuk felé.

-         Szia Natasa, jót vásárolgattál?- lesett ki fáradtan az apja monitor mögül- Nekem vettél valamit?

-         Nem vettem semmit neked sem és magamnak sem.

-         Hogyhogy?

-         Csak- és ezzel Nati lezárta a báj csevejt amit apjával folytatott, de a férfi nem hagyta abba.

-         Jó éjszakát! Reggel  korán kelj!

-         Minek?

-         Indulunk Japánba.

-         Ugye csak viccelsz?

-         Úgy nézek ki?- kérdezett vissza mérgesen.

-         Én még maradni akarok!

-         Nem maradhatunk!

-         Miért?

-         Semmi közöd hozzá!- rivallt rá az apja egyre dühösebben- irány aludni!

Natasa mit tehetett volna?  Elszökjön? Ez nem otthon van. Nincs barátnő aki befogadja őt egy éjszakára. Azt meg, hogy Gábor hol alszik azt nem tudta. Így maradt és engedelmeskedett. Bízott benne hát ha maradniuk kell. Előfordult már olyan is a történelemben, hogy egy repülő nem tudott elindulni csak másnap, vagy az apja meggondolja magát. De másnap reggel arra kellett ébrednie, hogy az apja pakol.

-         Apa!

-         Tessék kislányom?

-         Miért fontosabb az üzlet nálam?

-         Nem fontosabb Natasa.

-         De az, mert ha nem lenne, akkor még maradnánk egy napot.

-         Te mindennél fontosabb vagy számomra, ezért kell elmennünk innen. Az üzleti partnerem már el is utazott tegnap, de miattad én még maradtam.

-         Ó, apa micsoda kedvesség volt a részedről.

-         Ne beszélj így velem! Semmi jogod hozzá én mindent megteszek érted!.

-         Ha annyira megteszel értem mindent akkor még maradjunk- vette hangosabbra a lány a hangját.

-          Ne merészelj így beszélni velem!- vette már az apa is magasabbra a hangját.

Natasa csak mélységes mély gyűlöletet érzett minden iránt nem akart elmenni innen, de muszáj volt. Úgy érezte mintha ezernyi tört forgatnának a testében. Végre egyszer az életben szerelmes és most úgy kell itt hagynia a srácot, hogy még az e-mail címét sem tudja. Létezik szerelmünk elvesztésénél nagyobb fájdalom, mikor úgy kell ott hagynunk, hogy még csak el sem köszönhetünk? Szerintem nincs, de ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Nati lehet, hogy mindent megkapott az élettől, de mit ér a vagyon, ha egyedül vagy?

Jó-jó ott vannak a barátok, de egy pasit semmi sem tud pótolni. És mi van hapsijával? Szegénykémet már többször is megcsalta bár Natasa sem egy szent, de azért mégis. Ha a lány tudomást szerzett volna a dolgokról, a pasival volt nincs dolog állt volna fel. Nem szerette a barátját csak jó volt, hogy volt. A srác sem szerette Natit. Csak milyen menő egy olyan csajszi, mint Natasa.

A lány nagy nehezen összerámolt, miközben a tegnap este játszódott le benne. Találkozik Gáborral, együtt nevetnek, finoman megcsókolja a fiú és érzi, hogy minden ami szent e földön egymásnak teremtette őket. Gyönyörű szemeiben pedig hirtelen megcsillan egy könnycsepp és végig szalad az arcán.

- Miért sírsz csillagom? Azt hittem örülni fogsz, hogy máris megyünk. Különben is tudtommal Japánt mindennél jobban szereted.

- Apa nem mehetünk inkább haza?

- Kincsem a pilótának már megadtam az útirányt, de azért megpróbálhatunk korrigálni rajta.

- Köszönöm.

Még apja a pilótával beszélt addig ő a partot bámulta már reggel nyolckor nagy volt a nyüzsgés ezen a csodálatos Tahitii üdülő helyen. De az szeme csak egy embert keresett és hát tudjuk jól kit. Hiába fürkészte a terepet nem találta azt akire vágyott.

-         Oké, akkor haza megyünk.

De Natasáig már nem jutott el ez az információ.

-         Kislányom, hallasz?

-         Mi?  Tessék?

-         Csak az, hogy akkor vissza megyünk Budapestre.

-         Remek! Indulhatunk?

-         Igen, csak szólok még  recepción, hogy távozunk.

-         Rendben van.

És már indultak is Natasa apja magán gépe felé.

Olyan furcsa az élet mások éheznek míg egyeseknek megvan

Mindenük mégsem boldogak. „Minden jóban van valami rossz és minden rosszban van valami jó.” Mondja a mondás. Most kérdezem mi jó van az éhezésben? Hát igen ez egy fogós kérdés. Még nem próbáltam, de ígérem ha szerzek tapasztalatokat mindenkivel aki kíváncsi rá megosztom. Magam sem értem Natasát, hogy miért nem szökik mégis csak meg, egy próbálkozást megérne.

Tudom, hogy ezzel saját magamnak is ellent mondok, de tipikus ikrek révén elég nehéz számomra nem beleesni ebbe a hibába. Ha máskor is előfordulna akkor szíves elnézéseteket kérem. Na, de most térjünk vissza a mi kis love storynkra.

És a gép felszállt. Minél magasabbra szállt a repülő annál szomorúbb lett a lány. Mintha egy-egy méter felfelé egy-egy sújt helyezett volna a szívére. Az út elég csendesen telt. Natasa csak az ablakon bámult kifelé az apja pedig csak azzal volt elfoglalva, hogy az alatt a rövid idő alatt mindent megtudott e beszélni Mr. Smittel. Nem veszi észre, hogy a lánya szenved? Úgy tűnik nem, vagy mégis? A szeme sarkából mindig Natasát figyelte és azon gondolkozott mi baja lehet. Megkérdezni nem akarta mert tudta, hogy választ úgysem fog kapni, de azért furdalta a kíváncsiság, hogy az ő lánya akinek felesége halála óta könnyet nem látott a szemébe most miért sír.

Folyt. Köv.